Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 159 már-már azt képzelik, hogy az emberi értelem minden természeti titok fátyolát föllebbentheti és így határtalan hatalomhoz jutván a természet fölött, határtalan általános boldogságot is létesíthet. Kik gondolkoznak így? Többnyire azok, akik a legkevésbbé fáradnak a természettudomány előmozdítása körül, akik legkevésbé hatoltak mélyeibe és akik az ilyen búvármunkához a legkevesebb türelemmel és rátermettséggel birnak: szóval az ábrándozok, akik attól ittasodnak meg, amit a komoly lelkek mérhetetlen fáradsággal és önmegtagadással termelnek; megittasodnak, úgy, hogy már ennél fogva sem tudhatják, hogy miként terem az új belátás, az új fölfedezés, és hogy milyen korlátai vannak az emberi természetnek. Az emberi tudomány haladását mi sem veszélyezteti jobban, mint az utopismus, mely az ábrándozókban támad a tudomány haladása következtében. Ha általánossá válnék az utopismus, mely az emberiség számára mindent elérhetőnek tart, amit a megrészegedett képzelődés társadalmi boldogságnak tekint, akkor ez a részeg képzelődés fölrobbanthatná az emberi társadalmat és így lehetetlenné tenné többek közt azt a búvármunkát is, mely az új kilátásokat és technikai fölfedezéseket termeli. Azért a mi napjainkban a haladásért buzgólkodó gondolkozónak nem lehet fontosabb föladata, mint fölvilágosítani az értelmiséget, hogy noha az emberi szellem természetében rejlik a folytonos fejlődés lehetősége, azért minden evolution végig mégis változatlanul