Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 13 ellene, és mily fülhasogató macskazenével iparkodott ellensúlyozni a költőnek rohamosan fokozódó népszerűségét. Ha egymás mellé rakjuk azt a sok becsmérlő és gyalázó czikket, pamphletet és pasquilt, melyet 1845 és 1847 tájékán zugirók, álbarátok, poétasterek, bérelt tollak, de nagyképű aesthetikusok is zúdítanak Petőfi egyénisége és költészete ellen, akkor ez érdekes sajtótermékekből olyan a maga nemében páratlan kis irodalom alakul ki, a minővel sem azelőtt, sem azután költészetünk egyetlen nagyját sem tisztelték meg. És bámulatos, hogy ezek a legkülönbözőbb motívumokból eredő támadások vagy piszkolódások mennyire egy húron pendülnek. Közös tartalmuk, hogy Petőfitől ugyan egynémi tehetséget avagy genialitást megtagadni nem lehet, de ő voltaképen csak „népköltő", ki a „magasabb poesis"-hez nem ért, s a népiességet fölcserélvén a póriassággal, durva nyerseségekbe, betyáros szitkozódásokba, sőt aljas obscoenitásokba téved stb. stb. Ő maga nem átallja verseiben adósságaival, korhelységével, dorbézolásaival dicsekedni, s amellett hallatlanul arrogáns, pöffeszkedő, önbálványozó szájhős stb. stb. A vastagabb jelzőkből nem idézek. Mulatságos, hogy a Honderű miként emeli Hiadort Petőfi fölé: ,.Hiador munkái a divatos Petőfiéi felett — csekély véleményünk szerint — annyira fönnebb állanak, mennyivel egy európai műveltségű költér fönnebb áll oly költőnél, ki saját hona keskeny szellemkörén túl mitsem ismer." Kívánatos volna, hogy a Petőfi-ellenes irodalom