Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 135 Az ember elképed, mikor a forradalmi furortól áthatott ideglázas költeményben egyszerre csak ily harmonikus sorokat olvas : „A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, S ha a kis szőlőszemnek egy nyár Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, Amig megérik ? ez belékerül Évezredek vagy tán évmiljomokba, De bizonyára meg fog érni egykor, És azután az emberek belőle Világ végéig lakomázni fognak. A szőlő a napsugaraktul érik; Mig édes lett, hány napsugár Lehelte rája élte melegét, Hány százezer, hány miljom napsugár ? . . . A földet is sugárok érlelik, de Ezek nem nap sugárai, hanem Az embereknek lelkei. Minden nagy lélek egy ilyen sugár, de Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem ; Hogyan kívánhatnék tehát, hogy A föld hamar megérjék ? . . . Érzem, hogy én is egy sugár vagyok, Amely segíti a földet megérni. Csak egy nap tart a sugár élete, Tudom, hogy amidőn megérkezik A nagy szüret, Akkorra én már rég lementem, S parányi müvemnek nyoma Elvész az óriási munka közt, De életemnek a tudat erőt ad, Halálomnak pedig megnyúgovást, Hogy én is, én is egy sugár vagyok ! . . . (Az apostol. XI.)