Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

106 Petőfi-Könyvtár Íme, így kandikál ki János vitézből a világosság apostola, a költő maga. Petőfi már 1845-ben olyan rajongója az emberi nem haladásának, mint 1847-ben, mikor a XIX. század költőihez szól a század föladatairól. Csakhogy rajongása most még kissé alaktalan, miért is népies-naiv burokba göngyölve jelentkezik. Meggyőződtünk tehát, hogy Petőfire nézve a népiesség eszköz a saját egyéniségének kifejtésére, fegyver a saját ideáljaiért való nagyszerű küzdelemre. Hogy hasonlattal éljünk: a népiesség az a zöld szúrós kehely, mely védőén övezi Petőfi bensőbb költészetének ezerszirmú, színes, illatos virágpártáját. Amíg a bimbó ki nem feslett, addig csak a burkon akadtak meg az emberek szemei, de amikor a virág kinyílott, a lánglelkű egyéniség, az eszményhitű költő, a világszabadság apostola bontakozott ki belőle. 10. Petőfi már nagy népszerűségnek örvendett, mikor egyéniségének legbenseje még alig nyilvánult költeményeiben. A szökött diák, a sárga pitykés közlegény, a borozó czimbora, a pajkos tüzű népdalok költője úgy megigézte a lelkeket,