Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Kirándulásunk Petőfivel a Rákosmezőre ésVisegrádra

46 Petöfi-Könyvtár sötétestig, húrszakadtáig, amig Szentpétery lelke teste mámorában végkép eltemette bánatát . . . Az est ragyogó csillagözönével borult a kiengesztelés e magasztos ünnepére! . . . Éjszakára a nők kendőkből, lepedőkből rögtönzött sátrak alá vonultak; mig egyrésziik a fák ágaira kötött hálókban, hintázva szenderültek el. A férfiak asztalokat kerítettek a rákosi útszéli csárdából s melléjük helyezkedtek, külön-külön csoportokban — ferblizni. Másrészük a bokrok közé heveredett, pásztortüzeket gyújtva. S a zenészek, szordinnal tompított hangszereiken szekundáltak a csöndes éjben, a zümmögő szúnyogoknak, a fel-felhangzó rákospataki békabrekegésnek, az alvók hortyogásának, a kártyásoknak és — az ábrándozóknak!. . . Petőfit a kártya nem érdekelte, a puszta gyepen, hanyat fekve hevert kiterített gallér-köpenyén, s karjait feje alá helyezve, merően a csillagvilágba mélyedt szemeivel, mintha lelke az összeköttetéstkereste volna... A kártyázásnál Szentpétery folyvást veszített... Szórta a pénzt, mintha gondolatai másfelé révedeznének ! . . . Talán ama csillag felé, mely éppen átfutott a látóhatáron ! . . Ha egy-egy ezüst húszast leejtett s én fölvettem neki, igy szólt: „Tedd el öcsém, jó lesz a kollégiumban !" S nekem úgy tetszett, mintha ez éjszakán én lettem volna a legnagyobb és legboldogabb nyerő! . . . A szép Rákosliget „pirospünkösd hajnala" igy virradt ránk, mely éppen e napra esett.