Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Petőfi utolsó útja 1849. julius végén

Petőfi utolsó útja 93 július 31-dikén, 1866-ban, „Brankovics" előadása közben, a nyílt színpadon. A correspondeáló lelkek delejessége útján, vagy : egy fensőbb hatalomnak az élet változásait szabályozó bölcsesége szerint, önként, vagy önkénytelenül történt-e ama határnap kijelölése, e dátumok találkozása? ... Ki tudná megmondani?! . . . Petőfi elhunytában atyám egyetlen lelki barátját, Etel nővérem első imádóját, én ifjúkori legbecsesebb ismerősömet siratjuk. Üdvözült jós lelke a „szabadság" hajóján szállt tova, hová ihletsége ragadta .... Mily fönséges útja az elköltözésnek, melylyel életünk legforróbb óhajtása teljesül! . . . Lehet-e a dicsőségnek tündöklőbb osztaléka, a becsvágynak magasztosabb foka, mint a hazáért halhatni meg?! . . , Úgyde Petőfi nem halt meg! Ö él, a szabadeszmék fellobogózott gályáján, melyet lángszelleme hord, kormányoz, szertevíve kincseit, hogy a világot elárassza velük . . . Majd fölkeresi sorra az uj és ujabb nemzedékeket, hogy behatoljon az ígéret földjére, hová bennünket az emberiség megváltása hív! . . . Szelleme megszentelt és örök . . . s a hazaszeretet ékes fegyvereivel ma is osztja-vívja a Hunok legyőzhetetlen, diadalmas harczait! . . .