Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Petőfi mézeshetei és családi otthona

Petőfi mézeshetei és családi otthona 83 s nagy gonddal és szakértelemmel a pólyát kibontja és átvizsgálja, miközben egy óriásilag megduzzadt, két lábu pohos állat (álszemérmem tiltja, hogy bolhának nevezzem) egy hatalmas ugrással vigan menekül a biztos kivégeztetés elől. Anyám az állatka ejtette vörös foltokat a gyermek testén gyöngéden megdörzsölgeti Zoltánka elhallgat, természetes arczszinét visszanyeri s hálásan gyügyög jótevője szemébe. Anyám hangos kaczajra fakad s a gyermeket megszoptatván, elkiáltja magát: „Hiszen ez a gyermek éhes! bizonyosan elfelejtették megétetni! adjatok hamar táp-pépet! ..." Petőfi és neje felugranak ; egyik egyfelől, másik másfelől segédkezik anyámnak, aki Zoltánkát istenigazában jóllakatja ... És szent volt a béke, a megnyugovás. Az ifjú pár arcza felvidult; örömükben ismét egymás keblére borulnak, hálálkodnak, csókolóznak . . . S talán az idők végeiglen e festői csoportban maradnának, önfeledten, ha anyám, a mai operáczió örömére, meg nem hivja őket — a „javíthatlanokat" — vacsorára. Zoltánka anyám karjaiban szépen elszenderült. Petőfi és neje pedig lélekzetiiket visszatartva, túlvilági boldogsággal borultak a mosolygó arczú szunnyadóra! . . . * A gyönyörűen felserdült Zoltánnal tizennyolcz év múlva találkoztam ismét Debreczenben. 6*