Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Kirándulásunk Petőfivel a Rákosmezőre ésVisegrádra

50 Petöfi-Könyvtár A nap már lemenőben volt, mikor a romokhoz feljutottunk. Atyám husz-harmincz lépéssel mindig előbb járt, őt sarkalta, űzte a vágy, a kíváncsisága. — Itt vagyunk már, Sándor! — kiált harsány hangon atyám, a tetőn. — Fölséges! nagyszerű ! hangoztatjuk, — fölérkezve hozzá s a gyönyörű kilátást szemlélve, mindnyájan. Szakadt rólunk a verejték a nehéz út következtében. Fáradtan, kimerülten telepedtünk le a vár tövében. S szótlanul maradtunk pár perczig a meglepetéstől, az ámulattól megigézve, az alattunk elterülő panoráma nagyszerűsége fölött. Lélekemelő, fönséges látvány! Páratlan a maga nemében! Valódi királyi élvezet! . . . Az alattunk elterülő vidékre lassanként félhomáty borul. Míg fenn, a vár ormát a nap bucsúsugárai ragyogják körül, fényszikrákat lövelve szét az élesen kiszögellő omladékokról, mint megannyi ékkövei az összetöredezett királyi koronának, méltó díszei az egykori nagy fejedelmek várkastélyának. Rácz bácsi a romok aljában tüzet rakott s elkészítette estebédíil a pompás nyársonsültet, melynek a „vándorapostolok" e tapasztalt fia, nagy mestere volt. Azután a tüzet körülültük s mohó étvágygyal fogyasztottuk a szétdarabolt ennivalót. — Ilyen jóízűen még katonakoromban sem vacsoráltam! — szólt megélénkülve Petőfi. — Nem ám! mert nem volt meg a hozzávaló szakácsa, — tevé hozzá önérzettel Rácz bácsi.