Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Sándor nevenapján, 1845. márczius 17-én

34 Petöfi-Könyvtár pogácsákat, miket a jó nagymama a vendégszeretet kiapadhatlan bőségszarujával rakosgat eléjük, — mi jutott eszébe ?... Ráadásul ennyi pogácsa ! ? — Hát . . . hiszen ma Sándor napja van ! szól kigyuladt arczczal a nagymama, jóságosan Petőfi felé fordítva tekintetét. Mind gondolkozóba esünk ... Én és Árpád öcsém, szájtátva meredünk Petőfire . . .aki feszélyezetten tolja székét ide-oda. A szemközt ülő Etel szeme nagyot villan Petőfire, mit ez jóleső érzéssel fog fel . . . Atyám felugrik ülőhelyéből. — Igaz a! hiszen ma Sándor napja van! — kiáltja örömteljes elragadtatással, — és mi ezt nem is tudtuk! . . . Isten éltessen, Sándor! . . . — Éljen — éljen — éljen! — hangzik nyomban reá a család üdvkiáltása . . . Petőfi a nagymamához siet, kezet csókol s az elfogultságtól remegő hangon mondja: — Köszönöm, nagyasszonyom ! . . . Egy hó elmultával Petőfi kosztpénzt akar fizetni Szentpéterynek ... Ez, mint magányos özvegy ember, gondtalanul élvén elsőrendű színészi fizetéséből, a szűk anyagi viszonyok közt élő kosztosaitól az ebéd árát nagyritkán, vagy éppen nem fogadta el; így Petőfitől sem. — Hagyjuk jobb időkre, kedves Sándor! mond, s erős kézszorítással a pénzt a Petőfi markába visszanyomja. Petőfi hálásan megköszönte Szentpétery jószívű-