Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Megismerkedésem Petőfivel

22 Petöfi-Könyvtár tanácstalanul sompolyogtak el mellőlünk. Bálványnyá merevülten, csak ketten maradtunk az asztalnál: öcsém és én. Jóidéig szótlanul bámultunk egymásra . . . Némán és kétségbeesve kerestük egymás szemeiben a vigasztalást, a kibontakozás módját. Hasztalan. Nincs szabadulás. A gonosz Sándor bácsi pellengére állít bennünket: ránk süti, hogy nem tudunk németül. Kihez folyamodjunk segítségért? . . . Hiszen az egész családunkban nincs senki, aki annyi német tudománynyal bírjon, — mondám szorult lélekzettel, nagy szünet múlva. De bizony van! vág közbe nagy fifikával Árpád öcsém. Hát Etelka?! . . . . Forduljunk hozzá! Neki kell bennünket megmenteni a szégyentől! . . . esetleg: a fenyítéktől!.. . Etel nővérem már két év óta járt a Tóth Teréz híres nevelőintézetébe. Azidőben elsőrendű nőnövelde volt a fővárosban, hová keresztatyja: Fáy András költségén volt fölvéve. Hogyne tudna ő németül?! hiszen a hét bizonyos napjain, a tanrend szerint, csak németül szabad az intézetben beszélni. Neki bizonyosan van már annyi gyakorlata, hogy a Petőfi feladványát megfejtheti. Ez eszmétől megragadva, mintegy villámiitésre ugrottunk fel s rohantunk Etelkához. Az egész délutánt a fordítással küzködve töltöttük nővérem — és a német szótár segítségével. A szavakat szép szórendben le is fordítottuk. De a mondatok összefüggését sehogy sem bírtuk megtalálni. Régi jó cselédünk : a Trézsi hozta az uzsonna-