Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Viharos éjszaka

Petőfi élete 87 Csak jöjjön be az a bundás, majd ellátja a baját ezért a csúfságért. — Mért áll ön itt ? — kérdezte most nyersen a kapitány, mialatt az őrmester baloldalára tette a vállszijját. Az ifjú bátran felelt, s hangja rezgésében megindító szomorúság csengett. Elmondta a czigánybaka durvaságát és szépítgetés nélkül beismerte, hogy felindulásában utána dobta a szuronyát. A kapitány nyugodtan hallgatta végig, aztán hátravetve a kezét, néhányszor fel s alá ment az ifjú előtt, mintha a büntetésről gondolkoznék. Majd megint a káplárja felé fordult. Nem tudja kend, — mondta ingerülten, — hogy én engedtem meg Petrovicsnak, hogy éjjel is olvashasson? — Tudom, kapitány úr, de senki sem mondta a czigánynak, hogy fújja el a gyertyáját. — Miért nem állította kend kihallgatásra a czigányt is? Azonnal rendelje kend ide! A czigány szepegve bujt ki a szobából és ugyancsak borzongott a háta, mikor a kapitány villámló tekintete végigszaladt a subiczkos ábrázatán. — Akasztófa czimere, — ordított rá a kapitány, tenyerével úgy képen törülve, hogy a föld is tánczolni kezdett a czigány talpa alatt, — hogy merted bántani Petrovicsot? A czigány annyira megrémült, hogy a hang is belefagyott a torkába. — Majd megtanítalak én, ebadta naplopó! Őrmester, két napi dunkli! A czigány elképedt. — Én ugyan jól befűtöttem magamnak, — gondolta magában és szerette volna megvakarni a füle tövét, ha nem állott volna haptákban.