Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első tövis

64 Petőfi-Könyvtár Hol Rábát sürüen zöldellő füvek övedzik, Szökdele a fáknak Róza hüs árnyi alatt, Jött s látá Auróra s díszeit irigyelve pirula S a berk lombi fölé könnyeket öntve futott. — Ah, — szisszent föl a két leselkedő diák, kimeresztett szemmel bámulva az ifjú tűzben égő arczát, hiszen ez itt szerelmes verseket csinál. — No jó, hogy tudjuk, majd elcsenünk egy párt belőle. A diákok összebeszéltek, hogy hallgatni fognak arról, hogy meglesték. Úgy biztosabban hozzájuthatnak a féltve őrzött és titokban szerzett versekhez. Néhány nap múlva ismét eljöttek az őrnagyék. Orlay csupa szem és fül volt, hogy minél jobban megfigyelhessék Sándort. A leányka mosolyogva és elfogulatlanul közeledett hozzá, mig az ifjú remegve, lehorgasztott fővel s nyakig vörösödve fogott vele kezet. Elhadart egy-két udvarias szót, azután csak a szemével kisérte a leánykát, s nézésében annyi titkolt bánat égett, hogy Orlaynak a szive megesett rajta. — Mért vagy oly szomorú, Sándor, — szólt hozzá szelíden, — mire az ifjú megrázkódva, villogó szemekkel mérte végig s nyersen rápiritott: — Ugyan, hagyj békét, csak nem kivánod, hogy bukfenczet hányjak. — Ejnye, Sándor, — felelte kissé neheztelve Orlay, — ezt más hangon is megmondhattad volna. Az ifjú elérzékenyült. A harag nála hirtelen ellobbant, mint a papirosláng, s füstje rendesen könnyeket csalt a szemébe. — Ne haragudj, Samu, — válaszolta halkan s elfogódott hangon, mintha csak kiérzett volna