Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első tövis

Petőfi élete 59 Az első tövis. Petrovics dudorászva fogott a munkába. Gyönyörű irása volt, igen szépen rajzolt s Orlayval sokat segített a mérnöknek, aki nagy hasznát vette. Ha kedve volt, égett kezében a munka. Örömmel dolgozott, mert nagybátyja azt igérte, hogy tovább iskoláztatja Sopronban. Édes anyjának is meg lesz tehát az öröme, nem lesz országkóborló komédiás. És ha elvégzi az iskolákat, segít apjának felépíteni a szétdúlt fészket. Uj élet szállta meg, uj vágyak, remények rügyeztek szivében. Vidám és boldog volt megint, kivált ha alkalma nyílt csillogtatni éles eszének sziporkáit. Nyári verőfény volt a természetben és az ő lelkében egyaránt. Még nem sejtette akkor, hogy őt is úgy fogja kergetni a végzet a szenvedések tüskével borított mélységei fölött, mint szegény Ovidiust, aki egy szókimondó költeményeért a mindenható császár örök haragját vonva magára, rideg számkivetésben, elhagyatva, szép feleségeért, Tabiáért szüntelen bánkódva halt el, szive vérével és epekedő lelke könnyeivel írván meg a szomorúságok könyvét. Most még csupa vidámság, játszi pajzánság. A dicsőséges nyomorúságból kiragadva, csak a mának él, a holnapra semmi gondja. Azt tudja, hogy megint diák lesz, s ez elég, hogy leolvadjon szivéről a komorság zúzmarája. Minek busulna, talán hogy kopott a ruhája? A fülemilének is fakó, sárszinű a tolla, mégis a legszebben énekel.