Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Új élet, új remény

54 Petöfi-Könyvtár Elfordította a fejét, öklével az asztalra csapott s bosszúsan dörmögte: — Hej, átkozott világ, mért is lettem ilyen földönfutó! Uj élet, uj remény. Az öreg Petrovicsot a sors és a könnyelmű emberek, meg a saját jó szive tette tönkre. A Pestet is romba döntő árviz elvitte a házát, földjét, egész gazdaságát; ezt a csapást azonban még kiheverhette volna, ha közeli atyafiáért, Salkovics Mihályért, ötezer forintig jót nem áll. Salkovics a lejáratkor fizetni nem tudott s a jólelkű Petrovicstól vagyonkájának romjait is elvették. Az alacsony, köpczös, vállas, természetes eszű Petrovicsot ez a sok csapás morddá, zárkózottá, epéssé tette s az a tudat, hogy a fia is csak megkeseríti az életét, zsémbes, magával is elégedetlen, zsörtölődő emberré tette. Sándor édes anyja, Hrúz Mária, szelid, beesett, sápadt képű, kevés szavú de áldott jó szivű, barna asszonyka volt, aki zokszó nélkül viselte a rájuk mért keresztet. A nélkülözés meg nem renditette. Árván, rokonoknál hányódva, majd cselédeskedve, majd meg mosásból tengődve, végig járta az élet szomorú iskoláját s a szegény, de erényes, türelmes asszony, hamar beletalálta magát a szomorú helyzetbe, amibe a forgandó szerencse kereke dobta őket. Férjét becsülte és zúgolódás nélkül tűrte heves