Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Rónai színészt keresem

Petőfi élete 49 legénytől Szomorúan húzta be nyakát köpönyege gallérjába, aztán haza sietett rideg lakásába, leült az asztala mellé s keserűen meredt maga elé, mint az ázott gólya. Neki a szive ázott bőrig a fájdalom könnyesőjétől. „Rónai színészt Keresem." A nemzeti szinház előtt csapatostul állnak a művészek, a magyar nyelv és géniusz elszánt és ihletett lelkű apostolai. Shakespeare klasszikus drámájára, Othellóra készülnek. Tavasz verőfénye árad el az utczán s a művészek szinte újjászületve szívják be az ibolyaillatot. Bent a színpadon ezalatt szorgalmasan sürögnek a statiszták, segítve a színpad elrendezésében, a színfalak felállításában. Végre rendbejőve, a szereplők bevonulnak öltözőikbe, a sugó ketreczébe bújik, a függönyt felhúzzák s a próba megkezdődik. Az ifjú Petrovics, a pár hetes statiszta, egy jobboldali színfal mögé húzódva, lázas érdeklődéssel figyel az előadásra. Egyszerre csak egy jól ismert dörgő hang üti meg a fülét: — Rónai színészt keresem, — hallatszik a bal színfal mögül, s a másik pillanatban nehéz sarkú, kopogós bagariabőr csizmájában a színpadra lép az öreg Petrovics. Az ifjú csaknem kővé mered. A lába gyökeret ver, szeretne futni, menekülni, de csak a fejét tudja behúzni a színfal mögé. Petőfi-Könyvtár. XI. 4