Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Toborzáson

42 Petöfi-Könyvtár ról, hogy megint valami nagy csapást mért rájuk az Isten. Faggatni kezdte, hogy mivel sújtotta már megint a kegyetlen balsors ? — Mivel? — haj ne is kérdezd anyjuk, mert ez már több a soknál. — De már csak mondd el, édes lelkem, a bánat is könnyebb, ha megfelezzük. — Olyan bánat ez, hogy felezve még sokkal nehezebb. Az a Sándor gyerek . . . — A fiam! — kiáltott föl kezét összecsapva Petrovicsné; — teremtő nagy Isten, mondd, mi történt vele? — Eltűnt, elveszett. — Jaj, szegény gyermekem, — jajdult fel az anya, s feje, mint a szivenlőtt galambé, bukott az asztalra. Ijesztő csend volt a szobában, siratták a szülők eltűnt gyermeköket hangtalan sírással. Toborzáson. A kerepesi-űt végén, egy korcsmaczégér fölé óriási zászló volt kitűzve. Büszkén libegett a szélben, mely lanyha szárnycsapásaival hullámzásba hozta. A czégér alatt nyalka palatínus huszárok álltak, kifent borotvaélű bajuszszal, amelynek háromszoros sodrán akár egy bölcsőt is elringathattak volna. Napsütött arczuk csak úgy ragyogott a büszkeségtől Sudár termetükön megfeszült, fényesre vikszolt csizmájukon bukfenczet hányt a napsugár.