Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Kelepczében

38 Petöfi-Könyvtár — Hol-e, még azt kérdi a fogadós úr? Hát elégette a városi magisztrátus. — Elégette és miért? — kiáltotta rémült arczczal a fogadós. — Mert a szobatársam is megkapta a scabiest.*) — Jézusom, — hüledezett hátratántorodva a korcsmáros. — Ön borzasztó szerencsétlenséget hoz reám. — Jaj, jaj, — nyögött fel most a jókedvű Petrovics, roppantul elváltoztatott arczczal. Több se kellett a fogadósnak, úgy kirohant a szobából, mintha kísértetet látott volna. — Na, ezt a bolondot könnyű szerrel kiugrasztottam innen, — kaczagott fel Petrovics, de csakhamar torkán akadt a szó, amikor a pinczér azzal a hírrel lepte meg, hogy édes apja épp most hajtatott be az állásba s tüstént itt lesz. — Mi-mi-mit beszél? — hebegett az ifjú sápadtan s lebernyegét villámgyorsan magára kapva, süvegét fejébe nyomva, el akart menekülni a fogadóból, de épp belerohant az apja karjába. — Hát te, hogy kerülsz ide, az én hírem, tudtom nélkül? — kérdé homlokát összeránczolva a szigorú apa. A váratlan viszontlátástól megrémült ifjú arcza szivárványszínt játszott, a lába remegett, a hosszú lebernyeg pedig úgy hullámzott rajta, mint egy szélmotolla. — Felelj hát, te semmirekellő, tán bizony kitették a szűröd az iskolából ? Nem csodálnám ezt se, megírták a tanáraid, hogy a komédiásokkal czimborálsz, korhely, iskolakerülő, lump lettél. *) A bőr viszketegsége, amely akkor ragályos jelleget öltött Selmeczen, de persze nem igen haltak meg benne.