Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A mennyország küszöbén

202 Petőfi-Könyvtár szerelem első mámora elenyészik, ez oly szokatlan egy hófehérlelkű tizennyolcz éves leánynál, ami megdöbbentő. Érzi és látja ezt a költő, azért énekel így róla: Oh, e lányka oly rejtélyes, Szíve olyan mély folyam, Hogy szemem bármily élesen Néz beléje, hasztalan. Rejtély vagy te, lányka nékem, S állsz megfejthetetlenül, Kárhoztatóm ? Üdvösségem ? Egyik a kettő közül. Pestre indult. Debreczenben hosszabb időt töltött. Egy nap levelet kapott Szatmárról. Egy ottani barátja irta, s amikor elolvasta, fehér lett, mint a fal. Kétszer is végigfutotta, aztán dühösen összemorzsolva az asztalra dobta. — Csak nincs szerencsém a szerelemben, — mondá bosszúsan toppantva lábával. — Oh, Júlia, ha tudnád, mily kínt okoztál nekem, talán nem dobtad volna el könnyelműen az én hűséges szivemet! Tehát férjhez fogsz menni. Udvaroltatsz magadnak és bálokba jársz. No, nem baj. — A legelső leányt meg fogom kérni, akit utamba vet a sors, — mondá öklét rázva — meg fogom mutatni neked, hogy én se törődöm veled, ha a szivem szakad is meg ... De hátha csak rosszlelkü pletyka az egész? — tűnődött magában. — Nem, nem, ez a barátom nem fog ily gonosz tréfát űzni velem. Röviden végzek veled, tán azt hiszed, hogy bánatomban könyörgő és könnytől áztatott leveleket fogok irni neked ? Nem, soha, megmutatom, hogy férfi vagyok, aki föl sem veszi, ha a szivére tipornak. A költő kapta a kabátját, aztán elrohant házul-