Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Gyalog a hóviharban

Petőfi élete 19 Fogvaczogva lépett a korcsmába, ahol tömzsi, jó magyar arczu csapláros fogadta. Honnan gyütt, barátom, ebben az istenvert hidegben? — kérdezte a korcsmáros, amint az ifjú lekeritette nyakáról a hosszú köpönyeget, amely éppen csak annyi meleget tartott, mint egy nagy lepedő. - Selmeczről, gazduram, — felelte Petrovics a lábszárait verdesve, amelyek érzéketlenné dermedtek. Diák barátom uram ? — faggatta fölcsillanó szemmel a magyar ruhás, negyven év körüli ember. A' volnék, bátyám uram, — válaszolta szemlesütve az ifjú, mintha restellené bevallani, hogy biz ő már úgy van az iskolával, mint az ablakfa, se künn, se benn. Aztán merre igyekszik öcsém uram ? — Pestre. — Csak igy gyalogszerrel ? — Bizony, nem is hintón. — De hát egy kicsit messze esik innen. Addig még sokat kell abrakoltatnia a két csikóját. — Sebaj, szegény diákember hozzá van már szokva az ilyen alkalmatossághoz. Most belépett a korcsmárosné is; csinos, szemrevaló, barna menyecske, telt idomokkal, ringó járással, szelid, jóságos arczczal, s csöndesen leült a kemencze melletti padkára. Gömbölyű karjára nyugtatta az állát s csak úgy a tenyerén keresztül nézegette a kopott jövevényt, akinek tüzes, barna szeme éles ellentétben állt fakó arczával. — Mivel szolgálhatok ? — kérdezte a csapláros, bőrkötényével letörülve az asztalt az ifjú előtt. Nagyot sóhajtott erre Petrovics, s a vér egyszerre az arczába szaladt. Hátrasimította bozontos 2*