Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A mennyország küszöbén

Petőfi élete 197' Ha nem látja, eped utána s folyton vele foglalkozik, ha pedig itt van, szeretne menekülni előle. Mi ez, szerelem, avagy csak szelid vonzalom? Láng-e, mely emészt, vagy csöndes holdsugár, amely ábrándozva néz az alvó világra. — Nagysád hallgat, — szólt keserű bánattal Petőfi. De hiszen ön még úgy se tér vissza Pestre, ne legyen türelmetlen Petőfi úr, ismétlem, az idő meghozhatja még azt, amit ön remél. — Jól van, édes Júlia, én várni fogok, de ha válasza lesújtó lesz, Erdődtől Pestig egy véres fátyol fog utánam húzódni, amelyre a vér szivemből patakszik. Júlián hideg futott végig. Milyen szenvedély, — gondolta magában, — meghalni is képes lenne értem. A költő nehéz szivvel, szomorúan vált meg Júliától. Nem tudott magának számot adni róla, hogy hideg, kaczér és szivtelen-e hozzá Júlia, vagy csak színleli a közönyt. E különös, tépelődő érzelmek hatása alatt irta: „Költői ábránd volt, mit eddig érezék" kezdetű költeményét. Júlia fagyos nyugalma már csak tettetés volt. A költő szenvedélyes vallomása fölzavarta szivének csendes vizű tükrét, s a huszonhetediki látogatás hatása alatt naplót kezd vezetni, amelybe szeptember 29-én ezt irja: „Oh, csak tudnám őt úgy szeretni, mint menynyire szerettetni érdemel. Hátha akkor kell majd éreznem, mi a szerelem, midőn már egy más leány fogja e szenvedélyes szavak édes mérgét lelkébe szívhatni s én csak mint a halványuló múltnak csekély emléke fogok lelke előtt állhatni, melyet