Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A mennyország küszöbén

/ Petőfi élete 193' de hogy mire képes az erős akarat, arra elég példát mutat a történelem. Nem kell tovább mennünk, csak vegyük Petőfi urat, — szólt Júlia, — ha ő annyi akadálylyal bátran meg nem küzd, most aligha lenne országos hirü költő. Petőfi udvariasan meghajtotta magát. — Mert erre születtem, Júlia, s ez a Teremtő érdeme, nem az enyém. Hány lángész lobban ki közöttünk, akiről mit sem tud a világ, mert gyáván megalkudott sorsával, — jegyezte meg Riskó. Való igaz, de csak azért, mert a felsőbb hatalom igy határozott fölötte. Ekképp folyt köztük soká a beszélgetés, vitatkozás, bölcselkedés, ami csak olyan két kiváló szellemű s nagy olvasottságú lányt érdekelhetett, mint Júlia és barátnéja, Mariska. Júlia másnap apja beküldött kocsiján hazament, Petőfi pedig Papp Endrével Szatmárra utazott. Innen mentek szeptember 19-én Erdődre. Ez volt az első látogatása Júliánál. Ürügy a vár megtekintése volt. Délután megszemlélték a várat, majd sétára indultak a vadregényes fekvésű kertben. — Mily szép itt minden! — kiáltott föl elragadtatással Petőfi. — Mindenütt meglátszik annak a tündérkéznek a nyoma, amelyet úgy szeretnék egyszer a magaméban látni. Ez utóbbi szavakat már halkan és remegve mondta és gyönyörtől reszkető tekintettel tapadt Júlia kipirult arczára. De a költő szavai tüzes betűkként égtek a szivében. Három napig lázas nyugtalanság kinozta. Ekkor levelet irt Mariskának, amelyben több eseményről tudósítja, majd igy folytatja: Pciúfi-Könyvtár. XI. 13