Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)
A mennyország küszöbén
Petőfi élete 189' Nagyon szívesen fogjuk látni, — válaszolta Júlia. A költő kezet fogott a két szép leánynyal, aztán Riskóval hazament. Otthon azt kérdezte Riskó, hogy miért volt olyan szótalan. — Barátom, ha az ember templomban áll, elfogja az áhitat s vagy énekel, vagy hallgat. Én pedig úgy éreztem magam e két szép leány közelében, mintha az oltár előtt állnék. — A költő csak nem tagadhatja meg magát, — mosolygott Riskó. Este félkilenczkor már a bálteremben voltak, ahol Riskó sok előkelő vendégnek mutatta be a költőt, de ez feltűnően szórakozott volt, s félszemmel folyton az ajtóra figyelt. Egyszerre aztán összerezzent, arcza vérpiros lett s az ajtóhoz sietett. Szendrey Júlia lépett be Térey Mariskával s Petőfi nyomban karját ajánlotta Júliának, mig Térey Mariskát Riskó fogta karon. — Még nincs itt a bálanya ? — kérdezte Júlia és ragyogó szemét bájos mosolylyal vetette a költőre. — Úgy látom, még nem érkezett meg, különben már megkezdték volna a tánczot. E pillanatban fölzendült a czigányok húrjain a Rákóczi induló s belépett a bálanya, gróf Károlyi Györgyné, nagy és fényes kísérettől követve. Mihelyt elfoglalta helyét, a zenekar egy kis szünetet tartott, aztán csárdásra gyújtott. Petőfi derékon kapta Júliát s elkezdett csöndesen, majd egyre hevesebben bokázni, forogni, perdülni habkönnyű terhével. Közben ismét csöndesebben járták s gyakran önfeledten néztek egymás szemébe. — Tudja-e, nagysád, hogy most Dárius kincstára a szivem ?
