Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Csapó Etelka

Petőfi élete 169' bánat forrása. Ebben tisztulnak meg gondolataid, miként az arany a tűzben. Aki érezni akar, annak szenvednie kell. — Elég sok keserű napot értem már életemben. — Az igaz szerelmi bú minden bánatnak koronája. Egy intésedre, egy édes mosolyodra összetörném ezt a fekete koronát. Ne törd, amik ebben vannak igaz gyöngyök, melyek dalba foglalva, századok múlva is megőrzik fényüket. Oh, engedd meg hát, hogy megcsókolhassalak, hogy megölelhesselek, hogy egyetlen egyszer érezzem ajkad üdvösségét s nem bánom, ha örökké a búbánat kelyhéből itat is a végzet. A költő lázas víziójának öntudatlanságában a sirra borult, de a fagyos hó csakhamar felébresztette s az igéző látomány eltűnt előle. Aztán elindult hazafelé, hogy másnap újra meglátogassa a föld alatti néma ország lakóit. Gondolatai, mint a napraforgó a napot, úgy követik folyton szivébe zárt napját, Etelkát. „Ha ébren meg nem látogatsz" kezdetű versében arra kéri, hogy álmaiban látogassa meg. Csak érintsen lehellete Közelgő szellemednek; A mennybe föl, vagy sirba le, Mindenhová követlek. Oly páratlan gyöngédséggel áldoz Etelka emlékének, ami csaknem egyedül való a világirodalomban. A heves természetű, lobbanékony vérű ifjú úgy beszél halott kedveséhez, mintha a templomban imádkoznék. Ha a temetőbe megy és sirjára leborul, azon aggódik, hogy nem háboritja-e nyugalmát, ha szive