Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első babérág

146 Petőfi-Könyvtár — Ez bizony sok, — tagolta kinos meglepetéssel Petőfi. — És nem hogy fogyna, de mindig szaporodik, mert nagyon furcsa világot élünk. A haszon kevés, élni és ruházkodni meg nekünk is csak kell. Petőfi úgy érezte, mintha a szivét késsel hasogatnák, hanem azért így szólt: — Ne búsuljon, édes anyám, majd megsegít engem az Isten. Azzal felállt, megcsókolta édesanyja kezét s átballagva lakására, szobájába zárkózott és sokáig hevert nyitott szemmel a pamlagon. Megint oly szomorúnak és hiábavalónak találta ezt az életet, hogy felbukkant lelkében a sötét halálvágy. E szomorú benyomások emléke „Sirom" czímú költeménye, amelyben azt mondja, hogy sirját nem kő, hanem csak egy kis fejfa fogja jelölni. De ha megkövül a kín, Mely most elhat lelkemig, Alacsony sirom fölött Pyramid emelkedik. Zsuzsikát lehetőleg kerülte ezentúl. A búcsúzás napján azonban könnyekig elérzékenyülve fogtak kezet s a leányka néhány rózsát adott neki emlékül. Mi egymásé soha nem leszünk, Egymást feledni lesz talán eszünk ; irta később Petőfi, mikor elfoglalta helyét a Hatvani-, most Kossuth-utcza sarkán levő házban, ahol Vachott Imre lakott. A szerkesztő egy kis udvari szobát engedett át neki, amely mindössze négy lépés hosszú s három lépés széles volt s a homályos lyukba soha sem süthetett be a nap.