Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első babérág

140 Petőfi-Könyvtár — Jól van fiuk, én holnap megint nyakamba veszem a várost s holnapután beszámolok az eredményről. Másnap délelőtt megint bekopogtatott a könyvesboltokba. Mindenütt azzal utasították el, hogy a verseknek nincs kelendősége. Az egyik könyvkiadó ezt mondta neki: — Kedves Petőfi úr, én verseit nagyrabecsülöm, lehet tán, hogy jövedelmezne is, de nem merek már semmibe se fogni, mert mind a nyakamon maradnak a könyvek. Tessék bejönni raktáramba s győződjék meg róla a saját szemével, hogy a legszebb díszkötésü könyveket is por és pókháló lepi. Ez a bizalmas kijelentés teljesen lesújtotta a költőt. Mihez fogjon most már? Se pénz, se állás, se kilátás arra, hogy egyhamar lehessen. De hirtelen az öröm és remény sugara csillant meg szemében. A költő homlokára ütött. — Terringettét, hogy ez már előbb nem jutott eszembe. Elmegyek Vörösmartyhoz, a költő-fejedelemhez, ez majd segít rajtam, az ő nemes szive biztosan megesik sorsomon s nem enged nyomorultul elveszni. Ez a gondolat egyszerre visszaadta életkedvét. A költő másnap délfelé aztán csakugyan el is ment Vörösmartyhoz s boldogságtól ragyogó arczczal rohant be Sasshoz. Mintha megbűvölték volna, — irja volt iskolatársa, — örömtől ragyogó szavakkal mondá el, mily melegen fogadá az „öreg" (így nevezé Vörösmartyt), magánál tartá költeményeit s midőn érettük ment, még élénkebb jelekben nyilatkozott a költőkirálynak meghatottsága.