Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A halál küszöbén

132 Petőfi-Könyvtár Fa vagyok én, lelkem a gyökér, Gyökér nélkül a fa meg nem él S hogy téphetném azt ki földéből, Ide való rózsám szivéből. Az ideál emléke azonban hamar elmosódott szivében. Nem is maradt meg más belőle, mint a keresztneve. Matildnak hivták, legalább a költő hozzá czimezte egyik versét. De nagy érdeme, hogy oly szép költemények írására ihlette, mint „A virágnak megtiltani nem lehet", „Sikos a hó", „Nem ver meg engem az Isten" stb. Más tekintetben is nagyon gyümölcsöző volt ez a debreczeni tél. Ott tanult meg francziául s kezdte olvasni Hugó Viktor és Beranger költeményeit. Eddig irt verseit is itt tisztázta le az ő gyöngybetüs Írásával egy zöldes fakó papirosból összevarrt könyvbe s ezzel akart fellépni az irodalomban. Ebbe vetette minden reménységét; ennek akart kiadót keresni Pesten s ennek megjelenéséhez és sikeréhez kötötte egész jövőjét. Egyszerre akart pénzhez és dicsőséghez jutni vele. Pákh barátjával keményen összezördült, de csakhamar kibékültek s ennek emlékét őrzi A végszó %*-hez czímű remek költeménye. Egy napon aztán így szólt barátjához: — Tudod-e pajtás, hogy itt akarom hagyni Debreczent ? — Hallottam, de abból semmi se lesz. Várj még egy pár hétig, majd ha kitavaszodik, akkor menj el innen. — Akkor már rég Pesten akarok lenni. — Aztán mit csinálsz ott? — Amit itt, barátom, koplalok, verset irok és reménykedem a szebb jövőben. — Azt itt is megteheted. Pár hónap múlva én is Pestre megyek, hát együtt indulhatnánk.