Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

A halál küszöbén

Petőfi élete 129' magam is csak szegény nevelő vagyok ugyan s ezt a kis szobát azért kaptam, mert tanítok érte; hanem ígérem neked, hogy el nem hagylak s megosztom veled az utolsó falatomat is. A költő meghatottan ölelte dobogó szivére a jólelkű ifjút. — Különös, barátom, — szólt elérzékenyülve — én nekem az Isten mindig akkor nyújt le mentő kezet, amikor már azt hiszem, hogy el kell pusztulnom. Ha te most baráti szivedbe nem fogadsz, reggelre talán halva találtatok volna a kaputok előtt. — Várj csak, mindjárt keritek egy kis ennivalót, meg egy itcze bort, aztán lefekszel az én ágyamba s holnapra már kutya bajod sem lesz. Pár napot töltött Pákhnál, s dermedt kedélye kissé ismét felengedett. Hű barátja pénzt és ruhát adott neki s mig némileg magához tért, szűk szobácskáját is megosztotta vele. Ekkor azután kiment a városba s özvegy Fogas Józsefnénál fogadott szállást. Az idős, nemeslelkű asszony jegyszedő volt a színháznál s lakása a kórház mellett feküdt, amelynek jégvirágos ablakából éppen az akasztófára nyílt kilátás. Meg is jegyezte rá a bús kedélyű költő: Én ugyan jó szomszédságba jutottam. Egyik felől temetést, a másik felől akasztást láthatok, no de legalább nem unom el magam. Ilyen szomorú környezetben irta a „Temetésre szól az ének" czimű remek költeményét, melyben oly egyszerűen s mégis oly megrázó fenséggel fejezi ki a halálvágyát. Amikor jobban lett, első dolga volt a kollégiumba menni, hogy néhány diákkal megismerkedjék, azok bemutassák a könyvtárnoknak s könyveket kaphasson kölcsön. Petőfi-Könyvtár. XI. 9