Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-irodalom megalapítója

•96 Petőfi-Könyvtár megítélésének a fejlődésre való kiváló tekintetben rejlik. Petőfit csak mint készülő, nem pedig mint kész költőt, csak mint fejlődő, nem pedig mint kifejlett jellemet szabad megítélni. Ellenkező esetben azon túlzásokba esik a biographus, melyek a fiatal embert, de csak mint olyant s csupán csak fiatalságának természetes kifakadásaiban jellemzik. Ennélfogva nagyon helyes lehet ugyan Petőfinek nem bánom néhol negédlő, vagy korhelykedő, szeszélyes, vagy sértő, nevetséges, vagy nyers (!) stb. stb. jellemvonásait felhozni; de nem helyes ezt tenni bárhol azon correlatum mellőzésével, hogy a 20—25 éves Petőfinek (emberi, úgymint költői) jelleme csak a fejlődés stádiumában állott s hogy különben (meglehet a tömeget nagyon mulattató) anekdotikus jellemvonásoknak semmi közük a költőnek nem empiriai jelleméhez és lelkének alaphangulatához. A fejlődés fontos momentumát azonban eddig nem akarták észrevenni Petőfinél; alkalmasint mert — igen közel fekszik; vagy mert a költő ritka, sőt a magyar irodalomban páratlan koraérettsége vezeti folyvást ezen tévútra kritikusait. Innen ered aztán, hogy Petőfi szive — úgymint szellemének mély alapmivoltáról a legferdébb és legéretlenebb nézetek uralkodnak mindenütt még máig! Elannyira igaz ez, hogy Petőfire ugyancsak legtöbb joggal illenék, mit Jung-Stilling mondott Goethere: „Szive, melyet kevés ember ismer, szint' oly nagy, mint esze, melyet mindenki ismer."