Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Petőfi jelszava

•78 Petőfi-Könyvtár azaz ritmusi egységei, illetőleg azoknak összegei, bizonyára csak a higgadt inductió kényszertörvényének teszünk eleget, mikor azt állítjuk, hogy: Minden tökéletes költői mii önként egymástól elváló különböző nagyságú két főrészre oszlik, olyformán, hogy a kisebb része úgy viszonylik a nagyobbikhoz, mint a nagyobbik az egészhez. Jól tudja minden mathematicus, hogy az ő tudományában a már Euklidesnél emiitett eme törvény régóta ismeretes, a sectio aurea vagy; divina neve alatt, melyet legczélszerübb lesz édes magyar hazai nyelvünken az aranymetszet törvényének elnevezni. Képzelheti még a laicus olvasó is, hogy már a középkorban nem hiába adták éppen az „isteni" elnevezést az efféle törvénynek, de eddigelé még nem alkalmazták a költészetre, noha egyik kitűnő Herbartianus kimutatta, mint az összes természetben uralkodó morphologiai szabályt. Nagy tévedés, sőt túlzó hóbort volna, ebből mindjárt azt következtetni, hogy minden mű, melyre talán igen is könnyen rábizonyíthatni, hogy külső puszta számarányai a sectio divinanak felelnek meg, csupán ennek kedvéért már tökéletes remekmű volna! A költészet nem levén mathematika, magától értetik, hogy a fejtegetett számaránynak önkénytelenül kell belülről kínálkoznia és hogy nem szabad azt kividről, holmi mükapta módjára, ráalkalmazni. Csak annyit állíthatunk egyelőre, hogy: minden lyrai költemény, mely nem felel