Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Petőfi jelszava

Petőfi jelszava 57 tett. Jól tette. Nem is maradt hatás nélkül. Mert noha Júlia már 1846. szeptemberben a költőnek csak az alatt a feltétel alatt igérte volt kezét, hogy ha egy év múlva nem változnék — a költő szándéka ; ez természetesen nem volt egyéb, mint coquette mátka részéről fagon de parler. Júlia t. i. azokhoz a bizonyos szép hölgyekhez tartozott, kiknek szellemdús arczuk folyvást a legaetherikusabb lelket tükrözik vissza — de csak látszólag; holott a lélek maga reggeltől estig nem is tesz egyebet, mint csupa közönséges, anyagias kérdésekkel bíbelődve, számítgat, meghányja-veti a külső tényezőket és tervez. Ezt rég vette észre a fiatal vates és éppen ez fájt leginkább szivének, hogy őt nem részesítette a kegyetlen sors legalább egy még oly szerény állami fizetési ív, vagy hasonló prózai okmány adományában, melylyel arája fellengősen hangzó, de lényegökben korántsem áldozatkész szerelmi vallomásait — amint szokás mondani: „önálló férfihoz méltó" módon — viszonozhatta volna. Töprenkedett hát és töprenkedett, tervezett ő is, mindenfélét, csak hogy azt a rajongásig szeretett hamis bogárszemű leánykát megnyerhesse. De ami közönséges halandóra nézve az önálló férfiasság igényeit fényesen kielégítheti, az egy ilyen óriási szellemre, mint a Petőfié, azért lehetett némileg lealacsonyító is. És mégis, mi történik? Petőfi már-már kész — anélkül, hogy egy árva léleknek elárulta volna ezt a titkát — közönséges hivatalos polgári pálya elnyerése végett lépést