Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 10. Meltzl Hugó Petőfi-tanulmányai (1909)

Petőfi jelszava

•40 Petőfi-Könyvtár szemben bizonyos (külső) előnyben látszik lenni a költészet másik két faja; de ez csak látszat. Az epos például nem is létezhetik 3-ik személy nélkül; hol három van, ott már kész a dráma is, mint amelynek, hogy létre jöhessen, legalább még egy 2-ik személyre van szüksége, lévén az úgynevezett monodráma csupán egy sideroxylon ; egyes-egyedül csak a lyra éri be egyetlen személylyel. És melyik ez a személy? Az I-ső, az Én! Létezik-e ennél tágabb „keret" ezen a világon? . . . Igaz, hogy a meztelen „Én", egymagára hagyva, vagy legnagyobb disze, vagy legnagyobb söpredéke az emberiségnek ; tehát vagy fejedelem, vagy fegyencz ; s így az „abusus optimi pessimus" elve értelmében is, gyakran, sőt legtöbbnyire csak a legtrivialisabb, a legundokabb, a legvisszataszitóbb subjectivismust eredményezheti éppen ez az Énköltészet. Ezzel aztán önkényt meg van magyarázva, habár nem is igazolva, az a fentemiitett különben megfoghatatlan hóbort is. Csak a Gottschedekhez hasonló kritikus szokta czérnával méregetni a verssorokat. Mindazonáltal tanulságos aesthetikai arithmetikai kísérletet tehetni a mi hat sorunkkal. Mindössze 13 szóból áll, melyek között akad olyan is, mint a pronomen e, mely nem több egyetlen árva betűnél; de egyetlen egy sem, mely többre rúgna négy szótagnál. S miután nem mi, hanem az ellentábor kezdte a számitgatáson, igen „szűk keretet" lobbantva szemére a lyrának, számítsunk hát tovább.