Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)
Petőfi és Arany levelezése
78 Petőfi-Könyvtár „Egressy Gáborhoz", ..A dalnok búja", „Plevna" czimü költeményeiben, melyekben mind siratja, visszasírja. Azokban a költeményekben, melyek tisztán és osztatlanul Petőfi emlékének szenteltek, állandó motívum a remény és a bizonytalanság érzése. A reményé, hogy Petőfi még visszajöhet, hogy nem halt meg, csak bujdosik, s a bizonytalanságé, hogy hátha fölfedezik holttestét, hátha nem kozák lándzsa, hanem oláh szekercze oltotta ki életét. Bizonyos lelki életet él együtt vele, exaltált órákban, az alkony kísérteties csöndességében, vagy az álmok tünt időket felragyogtató derűjében hallani véli hangját, lépteit, szava csengését. Mindig és mindenütt tud rágondolni, alakját beleképzelni a jelenbe, siratni őt, vágyakozni utána, mindent tud, csak feledni és vigasztalódni nem. Ugyancsak egy érdekes emlékezését találhatjuk még Petőfire a Lévay Józseffel folytatott levelezésében. Lévay irja, hogy Petőfi költeményeit nyomják már, de nagyon lassan megy a munka s nagyon megcsonkítják a verseket. A forradalmi jellegűeket mind kihagyják s a czenzor — Kecskeméti Csapó Dániel — még az enyhébb hanguakat sem hagyja érintetlenül. „Korrekturából több uj költeményt olvastam" — irja aztán — „olvastam az Apostolt és Lehelt. Amaz leghosszabb költeménye, de nem a legjobb, nincs abban semmi egyéni, semmi jellemző; egy hosszú, mysanthropiával teljes lirai vers." Arany erre vonatkozólag irja verses válaszában :
