Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)
Petőfi és Arany levelezése
Petőfi és Arany levelezése 75 Házasságát is itt tudatja Aranynyal s keserűen gondol arra, hogy hivatalt kellene vállalnia, mert uradalmai után nincs jövedelme. A hivataloskodás gondolatára összeborzad, nem, inkább megelégszik a pusztai gyeppel, csak szabadon járhasson viharban, záporesőben. Ezzel a gondolattal kezdi a szabadsagot dicsőíteni, belekap a lant idegébe s dalára szörnyetegek és tündérek jönnek elő s mind vele dalolják a szabadság harsogó himnuszát, a szolgasereg térdre hull és Kik már meghaltak: poraik reszketnek a sirba n. „Arany Jánosnál" czimü költeményében ismét barátja családját, családi életét, kedves egyszerűségét dicsőíti. Irigyli békés magányukat, szeretne velük élni, mindentői távol s talán elfeledve, úgy, hogyha a dicsőség néha meglátogatná barátját s őt is ott találná, azt mondhassa neki: nem tudom, kihez van szerencsém. Itt azonban ismét tűzbe jön, nem, nem tudna magányban élni, hisz eleme a harcz, visszatér a küzdelembe s nem engedi elfoglalt terét, ha sárosan, véresen is esik el ott. Tüzes hangú, lelkes költemények ezek, azzal a hévvel, erős ihlettel és büszke önérzettel megírva, mely Petőfinek állandó költői sajátsága volt. Bármennyire is mondhatjuk magánjellegüeknek őket, amennyiben a bizalmas rágondolás és a baráti együttlét hangulatából fakadtak, mégis bizonyos általános érzés dicsőítésébe olvadnak át:
