Endrődi Béla: Petőfi könyvtár 9. Petőfi és Arany levelezése (1909)

Függelék

108 Petőfi-Könyvtár „Eldobtad a tiszteletes gyászt, Korán vetéd azt, korán, Meglehet, e gyász néha, néha Emlékeztetett volna rám ; És eldobád — hajh, mint csalódtam ! Azt is, aminél egyebet Alig szerettél bennem: egykor Hiú bálványod . . . nevemet. „De nem vádollak ... óh, e vádat Inkább magamra emelem: Annyi őszinte érzeményért, Mit eltékozla kebelem, Annyi reményért, mely csalárd lőn. És annyi esztelen hitért, Szerelmemért, mely végtelen volt . . . És ime most itt van: mit ért! „Élj boldogul ... ez könnyű annak, Ki, mint te, oly hamar feled — Még egy rövid szó gyermekemről, Azután, hölgy, Isten veled: Légy anyja és nem mostohája, Nehogy eljöjjek egy napon, És elvezessem kézen fogva Öt is oda, hol én lakom ! . . Vig a menyekző; cseng a jó kedv; Szól a zene, a táncz szilaj; Künn rémes éjfél átkozódik. Fú, sir dühében a vihar