Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

Egy kis köpeny története (1858.)

86 Petőfi-Könyvtár nem kelle többé a fiú anyjának, mert az ő kedves fiacskáját meg hagyta hűlni a télen és annak olyan nagy betegséget okozott. Ugy kellett neki! Mikor aztán egészen kitavaszodott, beakaszták a kis köpenyt egy sötét ruhatartó szekrénybe és rázárták az ajtót. Mintha csak el volt volna temetve. Senki sem bámulta nagyságát, senki sem mosolygott reá, szóval, még csak nem is gondolt reá senki. Oh, pedig úgy megszokta, úgy megkívánta, hogy figyelmet gerjesszen, olyan életszükséggé vált nála a megbámultatás. Szörnyű busulásnak adta hát magát. Ugy neki busulta magát, hogy a moly is beleesett. Minél inkább gyötörték őt kínzó gondolatai, annál inkább rágódott rajta a moly Eszébe jutott fénykora, eszébe jutott későbbi hányavetisége és felfuvalkodása, hálátlan magaviselete és átlátta, hogy méltán lakol bűneiért. Minél jobban bánkódott, annál jobban tisztitá a moly; annál kegyetlenebbül rágódott rajta és emészté őt. Végre egész lyukak lettek rajta; úgy, hogy mikor őszszel elővették, már nem hordhatta többé a kis fiú, annyiia át volt lyuggatva. Eladták. Egy házaló zsidó vette meg. Olyan keveset adott érte, hogy a kis köpeny elszégyelte magát. Milyen keservesen vált el a háztól, melyben pályáját annyi biztató előjel mellett kezdé meg, a kis fiútól, ki őt úgy szerette és neki olyan vitézül pártját fogta és kinek ő ezt olyan rút hálátlansággal viszonozta, a kis fiú anyjától, ki őt mantilla gyanánt hordani