Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

Egy kis köpeny története (1858.)

Egy kis köpeny története 77 Bizony e felkiáltás örökös hallása szilárdabb szövetű portékát is elszédíthetett és önhitté tehetett volna, mint az ilyen tapasztalatlan, gyönge köpenykét. Hogy ö magától nem jött arra a gondolatra, hogy tulajdonképen nem ő nagy, hanem gazdája kicsiny, ki róhatná azt neki föl ? Miért nem kiáltottak hát igy föl az emberek, mikor kis gazdája vele sétálgatott, vagyis inkább ő sétálgatott kis gazdájával: — Oh, az a kis ember! Nézzétek csak azt a kis embert! Ez aztán jobban megfelelt volna az igazságnak; de hogy az emberek balul fogták föl a dolgot, arról ő nem tehetett. Azt pedig még szintén nem tudhatta, hogy gyakran épen ellenkezője áll annak, mit az emberek mondanak. Ennyi élettapasztalással még nem bírhatott, mert hiszen még nem rég került ki a szabó kezei közöl és még olyan ifjú, olyan romlatlan, ép köpenyke volt. Mikor a szabó haza vitte s a kis fiú először felpróbálta, csak úgy reszketett az örömtől. De nem a köpeny, hanem a kis fiú; mert ami a köpenyt illeti, az még akkor olyan eszméletlenségbe volt sülyedve, mint valami újszülött gyermek. Az első szó, mely öntudatát fölrázá s őt eszméletre ébreszté, a kis fiú anyjától származék, ki igy kiáltott fel: — Oh, milyen nagy ez a köpeny! Ekkor hallá magát legelőször nagynak nevezni,