Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A „Pesti Napló" 61., 62. és 65-iki száma (1858.)
70 Petőfi-Könyvtár annyi drága perczet szüléitektől, férjeitektől, kedveseitektől ?" s még számtalan ilyen s ehhez hasonló kitételek. Miután mindezt, az utolsó sorig elolvasá a nő, nemes nyugalommal hajtá össze a lapokat és nyujtá vissza férjének, kinek szemei ezalatt folytonosan olyan kérlelhetlen szigorú tekintettel függtek Klárán, mintha egy megátalkodott gonosztevőt látott volna maga előtt. Mily nagy volt hát meglepetése, midőn neje a bűnbánat alázatossága helyett, a sértett erény méltóságával áll előtte s a várt mentség helyett igy szól hozzá: E czikk írója csak felhevült képzelődésének rémei ellen forgatja fegyverét; oh, de te, férjem, megtagadva saját érzékeidet, bennem keresed azon ijesztő agyrémek megtestesülését; és szemeidet behunyva a valóság előtt, vakságodban gyógyíthatatlan sebeket ejtesz rajtam, hogy e czikknek legalább egy állítása igaz lehessen a nő vagy azért ír, mert boldogtalan, vagy azért boldogtalan, mert ír. E válságos ponthoz érve szegény Klárám siralmas történetének rajzolásában, élénken elképzelt szenvedései annyira meghatottak, hogy kénytelen valék munkámat félbeszakítani. Igen! — kiálték föl elkeseredve, — igen, ilyen a kritika, ilyenek a kritikusok! Kilövik mérges nyilaikat, nem törődve azzal, hogy az iróban az embert is halálra sebzik; nem bánva, ha kit ők egy kavicscsal hajítottak meg, azt a kárörvendő tömeg megkövezi is! Nem sejtik bonczolásuk által, mily gyógyithatlan sebeket ejtenek; nem sejtik, hogy épen midőn a
