Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)

A huszár boszúja (1850.)

14 Petőfi-Könyvtár — Biz úgy volt a' fiuk, — mondá Bandi egyik elbeszélésének folytán, — már nekem aztán nem kellett a szép Borcsa többé, nem szeretem soká az olyan leányokat, kik úgy utánam vetik magokat. Csak addig telik kedvem benne, mig nekem kell utánajárnom, meg mig másokkal kell érte megbirkóznom, hogy magamnak megszerezzem. De mikor már csak úgy áll mellettem, mint kinek se országa, se hazája, hogy ha agyon ütöm se kéri senki számon tőlem, már akkor aztán nincsen kedvem hozzá s amint szerit tehetem, lerázom a nyakamról. — Hát Borcsából aztán mi lett, Bandi bácsi? — kérdé egy a leányok közül, — beszélje el kelmed. — Szívesen, galambom. Hát biz az istenadta a vizbe ölte magát. Elmondom, hogy történt. De adjátok előbb ide azt a kulacsot leányok, hadd igyam az egészségiekre. Aztán meg, ha nem iszom, mindig úgy látom magam előtt Borcsát, mint mikor a vizből kifogták, pedig jobban szeretek úgy emlékezni rá, mikor még piros volt és vidám, mint ti mostan. Most is Erzsi nyujtá neki a kulacsot. De kezei reszkettek, mert amit Borcsáról beszélt Bandi, úgy fájt neki, mintha ő róla mondta volna. A szívtelen beszéd, mint az éles kés, úgy bemetszett szivébe. És mégis csak irigységgel és féltékenységgel gondolt Borcsára, mert hiszen az is birta Bandi szerelmét s az is osztozott azon boldogságban, me-