Bihari Mór: Petőfi könyvtár 8. Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései (1909)
A pásztorleány és a királyfi (1868.)
A pásztorleányka és a királyfi 121 egy láthatlan, egy eltéphetlen szál fűzte őket össze, mely a királyfi tekintetéből származva a pásztorleányka szivében vert gyökeret, oly erőset, hogy onnan sem az idő, sem a távolság nem téphette ki többé, bár a királyfi magas helyzetében nem is sejté, hogy az az ismeretlen tündér, ki néha álmaiban meg-meglátogatja, reáhajol s keblét valami megmagyarázhatlan édes, titkos érzés tölti el: ama szegény, durva külsejű leányka szereiő szerelme, azé, kinek ő ott az útszélen alamizsnát dobott. Mit tudta ő, hogy ez alamizsnát ereklyévé szentesité szemének egy pillantása, egy szórakozott, eltévedt és mégis örökké feledhetlen pillantása. Ha valaki ezt megmondta volna neki, bizonyára felkaczagott volna rá. És a hir újra a királyfiról beszélt, de ezúttal igen szomorú, igen megható dolgot. Nagy beteg lett, - mondták — halálán volt, irtóztató himlő lepte el egész testét s minthogy ezen betegség oly igen ragályos, mindenki odahagyta, legelőször is hiú, fiatal neje; ámde az Isten nem hagyta őt elveszni, más volt az ő akarata, az ő szándéka vele; betegsége jobbra fordult s ekkor ágyát ismét udvaronczok serege állta köriil, kik minden mozdulatát, minden intését szolgálatkészen lesték. De ő többé nem látta, kik állnak körülte, mert bár arczán csak pár csekély forradást hagyott hátra a himlő, de szeme világától örökre megfosztá őt. Igen, örökre lezáródtak e szemek és fekete szempillái sötét árnyékként borultak szép halvány arczára. S ekkor nehéz keser-
