Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

92 Petőfi-Könyvtár talanság foglalja el a kedélyeket, midőn egy új Mohács készül, ahol új háromszáz évre vagy tán örökre lemegy a haza napja. E buzdító, haragos, tüzelő hang szól ugyancsak május havából a Föl! A gyáva faj, a törpe lelkek költeményeiben. Mindkettő összeesik a május 27-iki, már említett czikkével s ugyanazon gondolatoknak hatalmasabb, türelmetlenségében lázzadó, kitörő kifejezései. Az elsőben főleg azok ellen szól, kik azt hiszik, hogy a magyar elfajult, hogy gyöngeségből, gyávaságból harczolni nem bir, nem akar. Mindez hazugság; a magyar csendes, de tüzes, mint bora. „Csak volna harcz, csak öntenék már vérünket, bár csak öntenék", akkor meglátná a világ, hogy mi a magyar A másodikat azok ellen írta, akik kárhoztatják őt merészebb hangjaiért, holott a vész még csak készül. De ha majd egész erejével fog dúlni és üvölteni, ha a világ sarkai megrendülnek, ha mind a négy elem összevész és ő vérbe mártott lantját véres kezekkel pengeti majd: mit fognak szólni akkor? E gondolatokkal párhuzamosan ismételve fejezi ki a tettek hazafiságának fontossága mellett a maga és az ifjúság leszorítása miatti keserűségét, ami akkor a márcziusi ifjúság között közbeszéd tárgya volt. Tényleg egy sem jutott be a képviselők közé, egynek sem jutott nagyobb szerep és a csöndesebb Pálffy Albert is utóbb melancholikusan elmélkedik e mellőzés és meg nem értetés okairól