Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

52 Petőfi-Könyvtár itt, de nagyon jellemző. Jellemző egyszersmind e mindössze kilencz sor abban is, hogy 1846 második fele óta bármit ír, abba a kiválóan magyar viszonyokra valami czélzás már belekerül. Nem szólunk itt részletesebben róla, csak megemlítjük, hogy kivált a Csalogányok és pacsirták s Erdélyben, egész programmszeriiek minden hatalmas szépségök mellett. Amabban a mult idők dicséneklői ellen fordul, kiket halottrablóknak nevez, mint akik fölássák sírjából a holt időt. „Sinlődik az emberiség, a föld egy nagy betegház, mindegyre pusztít a láz s már egy egész ország esék áldozatául, (Lengyelország) és több elájul"; nem tudjuk, hogy a nemzetek sorsa mi lesz, de az ég orvost küld számukra s ez az orvos útban van, ezt kell köszönteni, ezt teszi ő, csak ez, ami lelkesíti és ez az orvos a jövendő. Ennek megéneklésére nem csalogányok kellenek, mert ezek az alkony madarai; most a hajnal közéig, ennek megéneklésére pacsirtára, a hajnal madarára van szükség. A programmszeriiség még szembeötlőbb Erdélyben költeményében, mely eredetileg egy lakomán köszöntő volt, a partium visszacsatolása ügyében tartott értekezlet után, mely azonban egész Erdély és Magyarország egyesülése (nemcsak a partium) érdekében van írva, mi ekkoriban még lehetetlennek látszott. Végre szabadság-érzelmeibe és honfi-szerelmébe újra, most már egy magasabb fokon, nagyobb és mélyebb tapasztalatok közt belevegyül a szerelemnek