Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a szabadság eszméje

Petőfi és a szabadság eszméje 19 nek és szorosabban a Kiskunságnak, vagy inkább a Duna-Tisza közének szeretete és mint a hazafiság elvont, általános érzelme. A szülőföldnek ezt az ábrándos szeretetét fejezi ki Hazámban és Két vándor költeménye 1842-ből, melyekhez pár évvel utóbb az alföldi képek sora kapcsolódik. Az előbbi két költemény mindegyike jeles a maga nemében. Amabban a búcsú, az átélt évek szenvedéseinek emléke, a viszontlátás öröme oly szép lírai képbe olvad össze, hogy midőn 1842 végén az Athenaeiimban megjelent, Vörösmarty figyelmét is magára vonta. Az utóbbiból nem hiányzik ugyan némi sentimentalis vonás, de mily tisztán és egyszerűen fejezi ki az eszmét s minő természetes belső műalkat keretében. Van olyan felfogás is, hogy éppen szülőföldjének szeretete volt az átmenet a tágabb szülőföld, a haza szeretetére. Ez természetes logikának látszik. A gyermek legelőször szülőit és kivált anyját szereti, aztán a házat, ennek környékét, a falut vagy a várost, majd tágabban a kerületet vagy megyét s aztán a még nagyobb kerületet, a politikai hazát. Meglehet, ez volt Petőfinél is a fokozat, de költeményei inkább szólnak a haza általánosabb fogalma, a hazaszeretet egyetemesebb érzelme, mint időrendben első mellett és a ragyogó Hazámban, mely 1842 nyarának végéről való, időrendben későbbi több más költeményénél, melyek a haza szeretetéről s a hazafiság általános érzelméről már szólnak. Főkép az a romantikus ábrán2*