Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 6. Szabadság, szerelem (1909)

Petőfi és a nő

Petőfi és a nő 129 e szerelem befogadására. Ezért minden alkalommal, mint valódi egészséges emberi természet, egyenesen halad czélja felé, mint aki érzi, hogy amit tesz s tenni akar, jó és helyes. Tán azért bir kigyógyulni is minden csalódásból, mert hite soha sem hagyja el, hogy lesz, kell lenni leánynak, aki éreztesse vele, hogy „áldás az átkos élet, melyben van egy percznyi boldog szerelem". Mi természetesebb, hogy midőn a forrongó, ideális hevületű ifjú megleli Júliában a keresett, vagy keresni vélt leányt: benne egyszersmind saját magáról tett jóslatának beteljesedését látta s mi csoda, hogy kitartása, komor elhatározása éppen oly bámulatos volt, melyekkel kivívta őt, mint volt lángoló szerelme, sőt szenvedélye, melylyel Júlia szívét megnyerte. Később pedig, mint már neje iránt, hűsége éppen oly nagy volt, mint gyöngédsége és szerelme, melyekkel előbbi fényesebb környezetét feledtetni kívánta. Amint Gyulai gyönyörűen mondja: „A szilaj ifjúból csendes, hü s a pedánsságig gondos férj lett. Ritkán tátogatta barátait, s nem örvendett, ha ezek látogatták. Elvonulva élt. Nejét szenvedélyesen szerette s talán féltette is; s ugy látszék, hogy a világon csak két dolog érdekli: neje mosolya s politikai álmai." Éppen úgy a nő iránti mély tisztelet, mint saját érzelmeinek önérzetes nagyratartása nyilatkozik abban is, hogy midőn szenvedélyes vágygyal és fölhevüléssel megénekelte a lányt, aki időnkint Petőfi-Könyvtár. VI. 9