Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

54 Petőfi-Könyvtár mellett dolgozott, mindig kiállott érte a síkra. A baj csak az volt, hogy a harcz eredménye mindkét részről alig vala egyéb nagy szavak és személyeskedésnél. Midőn 1847-ben kiadta Összes Költeményeit, a Szépirodalmi Szemle mondott felőle legalaposabb, noha túlszigorú s több tekintetben hiányos Ítéletet.

3

9) Költeményei egy nyolczadát kárhoztatta, kikelt néhol kirívó póriassága s világfájdalma ellen, megtámadta felületes bölcselkedési kísérleteit, ostorozta beteges hiúságát, türelmetlenségét, szeszélyeit, melyeket költészetébe is bele vegyít, de kiemelte népdalait, idylljeit, genreképeit, s mindazt, mi benne valóban kitűnő. Azonban a Szemle mindig szigorúbb volt a nagy tehetségek, mint a középszerűség irányában. Aztán inkább akarván az irdalom areopágja, mint vezére lenni, némikép isolálta magát a kortól. Merev müphilosoph helyett többször kellett volna műtörténésznek lennie, hogy tanait módosíthassák a nemzeti élet nyilatkozatai, melyek jól, rosszul, kezdék megtalálni művészi formájokat. Költészetünkben a lyrában s illetőleg Petőfinél nyilatkozott leghatalmasban a kor, a nemzeti szellem. Neki aesthetikusra lett volna szüksége, ki öntudatra emelvén azt, mi a közönségnél s talán benne is csak öntudatlanul élt, irodaimtörténeti hatását gyümölcsözővé tegye, ne pedig szeszélyeivel vesződjék. A Szemle úgy hívé, hogy az elbízott költőt fenyítni és fegyelmezni kell, mert erre van legtöbb szüksége. így sem teljesen fel