Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költészetünk 47 Az őszinteség csaknem betegsége volt, s minthogy önmagáról is mondott véleményt, az elbizottság és önistenítés gyanújába jött. „Születésemkor — mond egy helyt, mintegy e vád ellen mentvén magát — a sors az őszinteséget bölcsőmbe tette pólyának s én elviszem magammal a koporsóba szemfedőnek. A képmutatás könnyű mesterség, minden bitang ért hozzá, de nyiltan, őszintén a lélek mélyéből szólani csak a nemesebb szivek mernek és tudnak. Talán a magam felőli Ítéletem helytelen s ekkor nevessenek ki, de azért ismét becsülést érdemlek, hogy amit éreztem, kimondtam szabadon, leplezetlenül."

3

2) S ő csakugyan volt nevetséges is s ártott mind magának, mind másnak, mert az őszinteség magában csak fél érdem, ha nem párosul erős Ítélet, elfogulatlanság s a viszonyok helyes fölfogásával. Egyébiránt önmagára nézve nem vallotta kárát, hogy önmaga iránt nagy véleménynyel volt. A szertelen becsszomj nála is, mint mindig, ha alapja tehetség, kísérője tevékeny erély, nagy sikert hozott elő. 0 elhitette magával, hogy hires emberré kell lennie, küzdött, tűrt, szenvedett s az lőn ; fejébe vette, hogy új pályát tör, nem ijedt vissza az akadályoktól s megtevé, sejtelmei voltak jövendő napjairól, nem dugta össze kezét s nem csalatkozott. A különbség csak az volt közte és más költő közt, hogy ő nem tudott tetetni s önérzete nagyobb volt eszélyénél. Nagyon becsülte magát,