Gyulai Pál: Petőfi könyvtár 5. Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (1908)

Előszó

Petőfi Sándor és lyrai költészetünk 23 Atyját rendesen humoristikai alakként tünteti föl, ki nem sokat ád arra, hogy fia költő, haragszik reá csínyeiért s csak nagy későre békül ki vele. A háttérben mindig ott áll anyja szelid arcza, kinek csak könnyei és csókjai vannak számára. Mindvégig szerette szülőit s mig költeményeiben örökíti, kedvezőbb körülményei közt ápolja és segélylyel fordul hozzájok. Atyjára később büszke is lesz és egyik szép költeményét írja róla.

6) Atyja és anyja nemsokára egymásután haltak meg 1849-ben. Egy szép elégiában siratja meg őket — kevéssel saját halála előtt.

7) Petőfi keveset időzött az atyai háznál, atyja minden áron embert akart belőle képezni, lelkészt, ügyvédet, mérnököt, hivatalbelit. A fiúnak egyikhez sem volt kedve, tulajdonképen semmihez sem volt, de azt érezte, hogy lesz belőle valami. Szülői Sopronmegyébe küldék egy rokonukhoz, honnan az iskolai év kezdetével a soproni lyceumba volt belépendő.

8) Sopronba érkezve egyenesen a laktanyának taitott s katonának csapott föl (1839). Tudós katonának gúnyolták, mert verseket irt és néha olvasgatott. A tanulók jól ismerték, sokszor bepillantott az iskolába. Ekkor kötött futó ismeretséget, mely később barátsággá erősödött, Pákh Alberttel, ki lyczeumi tanuló volt. Ö beszéli róla, mint firkálta be az őrállomás melletti faköpönyegeket versekkel s midőn egy hideg éjjel az őrhelyen kérdé tőle: „Mit csinál?" mily komoly pathoszszal felelte: „Verset "