Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

A „Felhők" eredeti kiadásának lenyomata

FeJhők XXI . Sok embert ismerek, Ki önmagát legjobban szereti; De másnak ismét vannak kedvesi, Kiket magánál forróbban szeret, S ezeket sokszor még is megbántja. Aztán megbánja, Hogy könnyeket facsart szeméből, Kinek egy vidám pillantatáért, Kinek egy mosolyáért A legszebb részt od'adná életéből. Ilyenkor tudja csak: mi a gyötrelem? Mik a keservek? És kéri szivét: repedj meg, oh szivem ! S ez — büntetésül — nem reped meg. XXII. A bánat? egy nagy óczeán. S az öröm ? Az óczeán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm. Petófi-Könyaár IV.