Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

Felhők 77 fellázadnak a világrend ellen. Megszületik a peszszimizmus, mely azt vallja, hogy boldogság nincs, az igazság hozzáférhetlen, a társadalom rossz, s az ember romlott. A költők fájdalmas panasza betölti a levegőt s a közönség könynyes szemmel hallgatja a vigasztalan zenét. Meg is rendül, mikor látja, hogy némelyik félúton összeroskad és a téboly örvényébe bukik. Csak Goethe és Byron nem roskadtak össze. Az utóbbi hirdette a vigasztalanság filozófiáját, de megállott az őrület mesgyéjén; az első fölfedezte azt, amit Sokrates is hirdetett, hogy nem ismerjük magunkat és kiegészítette azzal, hogy nem ismerjük a világot sem. A két ellentétes pólus között helyezkedik el Petőfi eszmevilága. A végtelen eszméje felé való törekvés nem új jelenség az emberiség történetében. Mindig felbukkan nagy politikai és társadalmi rázkódtatások után. Rányomja bélyegét a korabeli bölcsészetre és behatol a költészetbe is. Aeschylostól Petőfiig állandóan hozott új és új hajtásokat, melyek magukon hordják a bölcsészeti tájak éghajlatának nyomait, a hol fakadtak. Prometheus-\ó\ a Felhők-ig ép oly nagy a távolság, mint a görög filozófiától Schopenhauer-ig. Goethe Faustja is magán viseli a bölcsészet korabeli éghajlatát; ez a mű Kant bölcsészeiének levegőjén hajtott ki, ha a homályos távolban ott látjuk még Spinozát és Leibnizot is. Ha most e költemények során eljutunk Madách-ig, látjuk, hogy más bölcsészeti eszmék is