Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

Felhők 47 Különös képzelet; a humor és kétségbeesés sajátságos szüleménye. De az elme csak tovább száguld. Most már a bánat és öröm különbségét kezdi nézni. Arányban van-e a kettő? Kiegyenliti-e egymást? Mérlegre veti a kettőt. A bánat ? Egy nagy oczeán. S az öröm ? Az oczeán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm. A hasonlítások és reflexiók ezen hatalmas dimenziói kimerítik. A bánat és öröm kiáltó egyenlőtlensége az élvezet gondolatához vezeti. Miért éljünk a bánatnak? Miért ne az örömnek inkább? Élvezzünk! Ez a világ czélja. Tele torokból kiáltja, mint azok a görög bölcsek, kik az élet czélját az élvezetben látták. De nincs hite s amikor a leányt arra buzdítja, hogy minden perczet élvezni kell, átcsillan a képen a halál borzalma. Ha napjaid elhaladnak, Maradsz magadnak. Száraz derekad Majd senki meg nem öleli, Csak a koporsónak deszkája, S halvány ajakad Más nem csókolja, csak a sír férgei . . . De folytassuk. A szerelem nélküli élvezet után a szeretet nélküli barátságot fújja légbe, mint a pipafüstöt. Mulandó az ember is, mint a pipafiist s a világegyetemben az emberiség is csak