Barabás Ábel: Petőfi könyvtár 4. Felhők (1908)

Felhők

Felhők 43 fürteink, ha hátunk meggörnyed, a betegség elveszi erőnket, a szív ütése mind halkabban dobog: honnan vesszük a hazug illúziókat, hogy megcsaljuk magunkat? A mámor eloszlása után újra feljajdul. A szerelem mégis az egész világot mozgatja. Szerelemre áhítozik az egész emberiség. A szeretet egész világ. Ez a nagy semmi az egyetlen valóság. Ez az, ami fölött nincsen hatalmunk, mert ez a legnagyobb hatalom. Mintha a nagy, nehéz világot tartanám, Leányka, hogy az ne szakadjon rám, Ugy reszketek, Ha megfogom könnyű, kis kezedet. Hallottunk-e valaha ily lehelletfinom feljajdulást! Csaknem attól tartunk, hogy eltűnik a papírról a légies gondolat. Épp oly finom a következő gondolat is, mely elmés reflexióban jut kifejezésre. A szerelem, mely egész világunkat képezi, csak nekünk az. Mi bámulunk, hogy mégis forog a föld és az egész világ nem ezen gondolkozik. A világ pedig áll s az ember gépiesen végzi mun káját. Mi pedig száguldunk szerelmünkkel téren és időn át s nem birjuk felfogni, hogy amit most átélünk, az minden ember osztályrésze lehetett. De rohan az idő s kihűl a szív. Még egy ugrás és a szerelem periódusa véget ér. A szerelem a jó és rossz, a mennyország és